Névváltozás!

Az Alfa Kutyaiskola Újbuda a továbbiakban Városi Kutyák Iskolája néven folytatja tovább a pályafutását, kiváltva ezzel az Alfa kutyaiskolák közül.

Iskolánk eddig is nagy hangsúlyt fektetett a városi kutyázás népszerűsítésébe, a városi kutyások életének segítésébe és ezt a cél kívánjuk a továbbiakban is – ha lehet még erősebben mint eddig – zászlónkra tűzni. Szeretnénk, hogy a városi kutyatartók a városi körülmények között is biztonsággal és a kutyák számára megfelelő módon lennének képesek tartani kedvenceiket, szocializált viselkedésükkel utat mutatva a többi kutyatartónak.

Mivel céljainkat eddig is ez szolgálta, ezért a szocializáció és a kutyaovi továbbra is ingyenes marad a megújult iskolában és amint a terep engedi megkezdődnek az aktív kutyás sportok oktatása is, mint pl a frizbi, agility, dogdancing vagy a már most is futó és a kutyák ösztönkiélését segítő őrző-védő foglalkozás.

A jövőben a tanfolyamok során még nagyobb hangsúlyt kapnak a városi körülmények illetve a gazdik és kutyák ezen irányú felkészítése az aktív tananyag részévé válik, felkészülve ezzel a reményeink szerint a közeli jövőben elfogadásra kerülő városi kutya vizsgára, amit iskolánk az elsők között szeretne majd bevezetni. Továbbra is kapcsolatot ápolunk az Alfa kutyaiskolákkal, mivel alapvető céljaink közösek illetve felvettük a kapcsolatot a Tükör iskolák vezetőjével, hogy velük is együttműködve segítsük a városi kutyásokat, hiszen ez a cél nem lehet iskolafüggő.

180x180px_logo_bal

A jövő évtől már a kibővült, most is tesztelés alatt lévő

tanfolyam is ezeket a célokat szolgálja. Ezen felül az iskolában még nagyobb hangsúlyt kap az ösztönök kezelése, mivel álláspontunk szerint a kutya ezen keresztül szólítható meg a leginkább, hisz ekkor saját „nyelvén” szólunk hozzájuk. A jövő évben ezen kívül szándékunkban áll – többek között – egy új vizsgarendszer kidolgozása, oktatói-, ösztönkezelési-, kommunikációs- és egyéb képzések megtartása, ami reményeim szerint a xi. kerületben, kulturált és technikával is felszerelt környezetben kerül megtartásra, csakúgy mint a kéthavonta az alapfokú tanfolyam részeként – megrendezésre kerülő elméleti oktatás.

Természetesen az iskola továbbra is elfogadja az Alfa és a Tükör iskolákon tett vizsgákat, de úgy gondoljuk, hogy az itt végzett tanulónak is képesek vagyunk új ismereteket oktatni, főképp az ösztönök kezelésének terén, amire mint írtam nagy hangsúly fektetünk.

A megújult iskola továbbra is szeretné segíteni a menhelyes kutyák elhelyezését, ezért az eddigi örökbe fogadott kutyáknak szóló kedvezményeket is ki szeretnénk bővíteni. Ennek érdekében felvesszük a kapcsolatot több menhellyel is, hogy az eddigi kedvezményeket továbbra is nyújtani tudjuk. Azt gondolom a fentebb írt változtatások a Városi Kutyák Iskolája és a nálunk tanult gazdik és kutyájuk számára is hasznosak és előre mutatóak lesznek.

Továbbra is várjuk az régi és új gazdákat és kedvenceiket!

Üdvözlettel

Sugár Péter iskolavezető